Az ember tűr. Az ember hallgat, az ember lehunyja szemét, az ember nyel egyet, és tűr. De meddig?
Sokszor elnézzük másoknak, ha olyat tettek vagy mondtak, amivel megbántottak, de mindennek van egy határa. Észre kell vegyük, amikor mások kezdik kihasználni jóindulatunkat. Sokszor naivak vagyunk, és azt gondoljuk, javulni fog a helyzet. De telik az idő és még mindig a másik parancsolgat nekünk, még mindig mi végzünk feladatokat, mi teszünk szívességeket a másiknak. Lassan megtelik a pohár. Például eltűrjük a főnökünk nem megalapozott szidalmait, hogy ne maradjunk állás nélkül, és elfelejtjük, hogy mi jobbat érdemelnénk. Nem kell örökké loser-nek lenni. De szemet se szemért, vagyis ha valaki megbánt, nem kell mi is ugyanazt tegyük. Elég, ha csak visszalépünk csendben. Mert (hogy folyassam a szólások sorozatát) fordul majd a kerék – magától is. Continue reading ‘Megtelt pohár’
Author Archive for Sz.Timi
„A fájdalom univerzális… de a remény is” – a Babel alcíme nagyon kifejező. Valóban, a fent említett film univerzális, négy különböző család tragédiáját mutatja be négy különböző kultúrából: egy marokkói, egy amerikai, egy mexikói és egy japán családét. Babel – akárcsak a Bibliában lévő történet, a film is félreértésekről és kommunikációs nehézségekről szól.
Egy marokkói férfi fegyvert vásárol, hogy háziállatait megvédje a vadállatoktól. Ezzel a fegyverrel két fia céllövősdi közben egy amerikai buszra kezd lőni. Egy japán süket-néma lány, akinek az édesanyja öngyilkos lett, megpróbál beilleszkedni egy olyan világba, ahol betegsége miatt egy srác sem néz rá, ahol mindenki kerüli: ezért extrém dolgokat tesz. Egy mexikói asszonynak, aki feketén dolgozott már több éve Amerikában babysitterként, fia esküvőjére kell mennie unokájával, és kénytelen magával vinni azt a két gyereket is, akire vigyáz, szülői engedély nélkül. Hazafele ugyancsak unokájával és ennek autójával jön haza, de a vámnál leállítják őket. Egy félreértés miatt rendőrségi vizsgálat alá vetik mindnyájukat, és az asszonynak a két gyerekkel együtt a sivatagban kell töltenie éjjelét (mert közben az unokája leszállítja őket az autóból). Egy amerikai pár, amelynek nemrég meghalt legkisebb gyereke, Marokkóba utazik, otthon hagyván San Diegoban két gyermekét a fent említett mexikói babysitterrel. Az amerikai nőt a két diák vállon lövi azzal a fegyverrel, amelyet édesapjuk a süket-néma japán lány édesapjától kapott. Így, a különböző események összefűződnek. Continue reading ‘Babel’


