A suli diákjainak szétszóródása miatt a Diákönkormányzat nem tud túlzottan sikeres munkát végezni, de márciusban mégis legyőztük ezt a nehézséget.
Március 11 - 13 között irodalmi napokat szerveztünk, amely meglepetésre nagyon jól sikerült. 11-én, kedden a Kós Károly központban könyvbemutatót tartottunk, ahol körünkben üdvözölhettük Balázs Attila színművészt is.
Március12-én, szerdán reggel Bányai Aranka tanárnőnek köszönhetően a Mária téri református templom Újvárossy Ernő termében köszönthettük az 1848-as forradalom 160. évfordulóját líceumunk ügyes szavalóival. A szavaló versenyt Tácsi Erika, Bányai Aranka, Kiss Katalin magyartanárnők és Gergely Tímea Dök képviselő bírálták. A zsűri elnökeként Aszalos Géza színművész értékelte versmondóink teljesítményét.
A szavalások nagyon színvonalasak voltak, gratulálunk minden résztvevőnek!
A harmadik napon a választmány tagjai éhes diákokra vadásztak a folyósókon és egy-egy helyes válasz ellenében édességet osztogattak.
Szeged és Ópusztaszer
• Áprilisban a Dök, Juventus és a bentlakás Kortárs Segítő Csoportja közös, két napos ópusztaszeri és szegedi kiránduláson vett részt.
Ópusztaszeren meglátogattuk a Nemzeti Történelmi Emlékparkot, majd megebédeltünk egy csárdában. Délután megérkezünk Szegedre, ahol az Ady Endre Kollégiumban elszállásoltak bennünket. Este „rövid” sétára indultunk a városba, fagyiztunk a Dugonics téren és mászkáltunk holdfényben a Tisza lezárt rakpartján.
Másnap, reggeli után a csoport részt vett a Kortárs Segítő találkozón.
Délben a Szent István vendéglőben ebédeltünk, ahonnan taxival rohantunk a kollégium által szervezett szavaló versenyre. A szavaló versennyel párhuzamosan a Diákönkormányzatoknak szerveztek találkozót. Este közös szalonna sütés után, magyar idő szerint nyolckor, indultunk haza. Szervezőnk Erdei Ildikó tanárnő volt.
Tisztújítás
Miután Budai Amanda úgy döntött, nem folytatja tovább diákönkormányzati tevékenységeit, közös megegyezéssel társelnökséget hoztunk létre, így a Dök három elnökkel is rendelkezik: Bárdi Nóra, Ciora Edmond és Győri Hajnalka vállalták az elnökséget. Új tagokkal is bővült a csapat : Buciu Anna, Recheşan Gabi és Pâncotan Rajmond segíti majd munkánkat a Dök-ben..


0 Responses to “Dök oldal”