Annak ellenére, hogy a film 2027-ben játszódik, egyáltalán nem az a tipikus, amerikai sci-fi film, hanem egy sokkalta jobb angol változat, amely egy esetlegesen megtörténhető szörnyűségről szól: a Föld lakossága túlzott növekedésének megállításáról minden nő kötelező meddővé tételével.
A világon emiatt anarchia uralkodik, az emberek felháborodnak, a piacgazdaság szintén emiatt tönkremegy, a fejlődés jóformán teljes mértékben leáll, az emberek elszegényednek, a globalizációnak vége, tilos a bevándorlás, gettókba zárják az országban lévő bevándorlókat. Mindez 2008 óta folyamatosan így megy és az egyetlen ország, amely harcol az anarchisták és a bevándorlók ellen az Nagy–Britannia. A film főszereplője segít egy terrorista-csoportnak abban, hogy megdönthessék a kormányt és leigázzák a katonaságot, hogy visszaállíthassák a bevándorlást, és hogy továbbra is szülhessenek a nők. Egy fekete angliai nőt használnak arra, hogy az embereket a terrorista-csoport mellé állítsák, ugyanis azok gyilkolászásuk miatt nem örvendtek nagy népszerűségnek, ámde a fekete nő akit imént említettem, 19 év óta az első aki teherbe esett és így az embereknek hitet adhatott.
Bűn lenne kihagyni ezt a filmet, ugyanis egy valóban létező világproblémát mutat be: az európai és egyéb fehér országok alternatív bevándorlás- és születésellenes megoldásáról szól. Hogy ez csupán egy emberi agy kreatív szüleménye, vagy valóban megtörténik majd, nem tudni.


0 Responses to “Children of Men”