Idén sikerült megvalósítani először a nyári felkészítő tábort a Juventus jelenlegi és jövendőbeli szerkesztői számára. A tizenegynéhány fős csoport öt napig volt Zolton, ahol kirándulás és számháborúzás mellett meghallgattuk (én is ott voltam) egymás előadásait, kedvenc könyveinkből felolvasott részleteket, közösen megnéztünk néhány filmet és meg is vitattuk őket, interjútréningen vettünk részt és gyakorlásképpen alkottunk szövegeket megadott paraméterek szerint: leütések száma, megadott cím, megadott téma alapján készültek szövegek, amelyekből ízelítőként mutatunk néhányat a honlapon is.A táborért köszönettel tartozunk az igazgatónéninek, aki lehetővé tette a technikai felszerelés beszerzését, valamit a Bartók Alapitványnak, mely anyagiakkal támogatott. Képeket is láthattok a táborról itt: http://juventus.bartok.ro/coppermine/index.php Erre a cimre bárki bármilyen képet feltölthet, reméljük hamarosan egész galériává növi ki magát. Várjuk a visszajelzéseket a cikkekkel, képekkel kapcsolatban.Ajánlom mindenkinek figyelmébe a kilencedikesek írásait, akik először alkottak a Juventus részére: Dudás Péter, Somkereki Andrea, Szilveszter István, Tasi Emese szeptembertől remélhetőleg felavatjuk őket az újság első számában is.
Archive for August, 2007
Állok a kígyózó sorban, előre tolom a kocsimat, de a helyzet reménytelen. A vég még messze van. Rab vagyok a nagy, puha, színes áruházban. Ez az a hely, ahol bárki megveheti a kedvenc zsírosdobozát, a legcsillogóbb permettel növesztett pirosalmát, a mindennapi „feketéjét”, a létét.
Nézem a körülöttem levőket.Mellettem középkorú nő áll, fáradtan átlagos az arca. Három zsivajgó gyerek tocsog a kocsija alatt. Az agy rágógumija, a tévé már megfertőzte apró tudatukat. Ők már nem tudtnak élni a napi háromszori gyűlölettel teljes képfigurák nélkül.Fiatal lány feszeng a hátuk mögött, látszik rajta, hogy a szabályok csillámporos álarcát viseli magán, viszolyog a gyerekektől, pedig pár év múlva ő lesz az előtte levő kismama. Leghátul öreg bácsi mosolyog bölcsen, de teljes nyugalommal. A sors gödrei elűzték világmegváltó gondolatait. Távol áll tőle ez a nagy zűrzavar, ő csak kenyeret akart venni.
Continue reading ‘Gondolatok, avagy gondolkozik-e a XI. századi ember?’
A világon nemcsak a jéghegyek olvadnak, hanem mindenféle más egyszerű anyag .Nincs egy olyan atomösszetéte, mely nem tud átmenni az olvadás folyamatán. Az olvadás úgy történik, hogy bizonyos test energiát vagy hőt vesz fel , ennek következtében a bizonyos test halmazállapotot változtat , szilárdból cseppfolyóssá válik.
Minden anyagnak különböző olvadáspontja van. (pl: víz 0 0C , vas 3000 0C , platina 4900 0C ,arany 3900 0C stb.)Természetes körülmények között kevés anyag tudja halmazállapotát változtatni (pl: víz , alkohol , ecet , petróleum stb.) A fémek mind szilárd formában jelennek meg, kivéve a higany, mely cseppfolyós halmazállapotban jelenik meg. A higany energiafelvételkor nem változtat hallmazállapotot, csak meglágyul. Vannak a természetben olyan anyagok, melyek gáz halmazállapotban jelennek meg (pl: neon, xenon, radon )Ezek csak energialeadással tudnak halmazállapotot változtatni lecsapódás által.De ez már nem olvadás. Mégis vannak olyan anyagok, melyek nem tudnak olvadni , nem tudnak halmazállapotot változtatni, de ezek nem tartoznak az egyszerű anyagok csoportjába. Ezek az anyagok számos atomfajtából állnak össze , egyeseket nem képletként, hanem egyenletként lehet felírni (pl:fa, mész, szövet stb.)
A többiben nem vagyok nagyon biztos, inkább kérdezzétek meg Benedek tanár urat. Biztosabb tudásforrás.Szerintem az egész elég érdekes. De ez csak egy személyes vélemény.
…Talán sokan elgondolkozunk azon, hogy mi lenne, vagy mi történne, ha egyszerűen nem lenne semmi. Ha nem lenne semmi, akkor mi sem lennénk, vagy ha lennénk is, szomorú lenne életünk semmi nélkül. Kellenek olyan dolgok életünkbe, amikkel fennartsuk magunkat, ezek nélkül azt hiszem mi sem lennénk, mert nem lenne, hogy miért éljünk és mivel éljünk.
Na, de akkor mi történne, ha már nem lenne semmi??
Fúú…ez egy elég nehezen elképzelhető dolog sokunk számára. Lehet bennünk néhányszor feltevődik az a kérdés, hogy vajon-vajon mi lenne.
Egyeseknek talán szörnyű ez a gondolat…ellentétben lehet egyeseknek vicces. De vajon, ha belegondol az ember jó lenne ez?…Manapság az ember annyira elfoglalt, hogy nincsen ideje ilyen dolgokon törni a fejét. Talán ez a kérdés nehéz a mai ember számára. Mi az, hogy nem lenni? Vagy nincs semmi? Ilyen kérdések, vagy gondolatok valahogy jelentéktelenek. A mai ember olyan luxusban él, hogy jövőben nem is gondolozik, hogy mi lesz vele, csak a jelennek él, mert ott van minden.Néha lehet nem is kell ilyen sötét gondolatok támadjanak meg bennünket, jobb is, ha úgy vagyunk, ahogy voltunk eddig, ki-ki a maga a kis világába, a maga kis gondolataival. Akik a rózsaszín világában lebegnek, azoknak eszükbe sem jutnak ilyen dolgok, náluk minden szép és „happy”. Ha néha fel is merülnek bennünk ilyen gondolatok, nem adunk nagy jelentőséget, gondolván, hogy ááhh…hülyeség ez az egész…
„Felkeltem ma reggel,de képtelen voltam rendesen felébredni… bizonyára még tart a tegnap esti altatónak a hatása, hát bevettem egy-két serkentőt. Dél korül nagyon lehangoltnak éreztem magam, hát bevettem egy antidepót, de attól aztán nagyon lapos lettem,hát bevettem még félórára rá egy serkentőt is. Egy óra körül találkoznom kellett néhány emberrel, de a serkentőtől valahogy nevetségesen fel volam dobva,és nem akartam lejáratni magamat, úgy hogy bevettem egy fél nyugtatót is…
Mire estére hazaéertem, teljesen kikészültem, de nem tudtam elaludni… tévézni meg nem volt kedvem: bevettem egy adag altatót. Míg vártam, hogy beálljon az altató hatása elkezdtem gondolkozni, hogy vajon nem viszem-e túlzásba ezt az egész gyógyszerfogyasztást, nem áll fel annak a veszélye, hogy kialakul egy függőség… ehh,dehogy! Felelőségteljes személy vagyok… meg tudom tartani a mértéket!”
A pszichoaktív kábítószerek egyre terjednek a mai társadalmunkban: egyre többször lesznek viselkedést és tudatot módosító szerek felírva, néha olyan személyeknek is, akinek tulajdonképpen nem is lenne rá szükségük. A magyarazát erre valószínüleg az, hogy az ilyen szerek egy egyszerű, de gyakran felületes megoldást jelentenek a beteg személyek problémájára. Manapság egyre divatosabbá válnak az antidepressziv hatóanyagok, évről évre egyre többet írnak elő, bár a búskomorságban szenvedő személyek száma valószínűleg nem változott annyira nagy mértékben egyik évről a másikra. Inkább azzal magyarázható a jelenség, hogy egyre többen fordulnak gyógyszeres kezeléshez egyszerű rosszkedvük miat, kezelő orvosuk, pszichológusuk pedig habozás nélkül felír nekik valamilyen finomságot, mint például: altatók, nyugtatók, antidepressziv szerek. Tulajdonképpen ezek a szerek egy fajta utolsó megoldást kéne jelentsenek, olyan esetkben, ahol minden más kezelés csődöt mondott.
Talán a legijesztőbb az, hogy ez a jelenség elfogadottá, sőtt már- már divattá válik valamilyen szinten: míg az alkoholizmus egy megvetett, lenézett állapotnak számít, addig a neurofarmakológia közhasználta orvosilag előírt.
Most itt ülök az ágyam szélén és kérdem itt az emberkéktől, hogy „élvezni vagy nem élvezni?”,na ez itt a kérdés:
D.C.:Élvezni mert sok az „a…” (kés, füles bögre, beteg)
D.P.:Élvezni, mert lázas lettem és rezsóként működöm (a Coldrexnek köszönhetően)
K.T.:Szerintem ez nem kérdés. Tábor, ezért mindenképpen élvezni! Remélem mindenki élvezi!
M.T.:Mindenképpen élvezni, mert ez egy tábor és még titkos utakat is fel lehet fedezni (padló alatt a pince)!
Gy.H.:Élvezni, mert István sokat röhög!
S.A.:Élvezni, mert rajzolni, kirándulni, mert filmet nézni lehet!
Sz.I.:Élvezni, mert olvasom a Harry Pottert!
K.E.:Élvezni, mert jó hangulat van, van meleg víz, nem lavorból kell mosakodni, jó filmeket nézünk, amiket otthon nem néznénk, meg, hangulatos.
K.Sz.A.:Természetesen élvezni, mert jó a csapat:az ipar mennyiségű röhögéstől a komoly művészi, újságirói témájú beszélgetéseken keresztül a számháborúzásig mindent jól csinál!
Jó kérdés. Lelket személy szerint én még láttam. Vajon, hogy nézhet ki? Ráadásul, hogy nézhet ki, ha mocskos? Mocskos mint piszkos vagy büdös ez a lélek? Nem hinném. A mocsok egy negatív jelző, legalábbis ezt mondják, a mocskos lélek pedig a gonosz ember. De melyik számít? A lélek gondolom sok embernek csodálatosat jelent. A lélek állítólag halhatatlan, de milyen a mocskos lélek? A lélek tehet róla, ha bemocskolják? Állítólag a mocskos lelkűek a pokolba kerülnek (hogy ebből mennyi igaz, én nem tudom).A mocsok számít vagy a lélek? A mocsok az, amin lehet filozofálni. A mocsok az, ami a lelket teszi gonosszá, ezért az a véleményem, hogy az számít.
Megvan a válasz. A mocsok számít. Születnek-e mocskos lelkek? Nem, semmi esetre, azt bemocskolják mások. És ez minek köszönhető? Nyilvánvaló. A mai társadalomnak. Drogok, cigik, tizenhárom- vagy tizennégyévesen elvesztett szüzességek, mi kell még? Ma már az nagyon ritka, ha legalább tizenkét évesen nem próbálják ki a cigit.Na de mindegy. Ezek is részben mocskos lelkek. Ellenállnak a kísértésnek. A lélek nem számíthat ugyebár, mivel mindenki egy mocskos lélek, ha még kicsit is, de mocskos. Nincs szent ember, Jeanne d`Arc-ot szentté avatták annak ellenére, hogy ölt embert. És melyik a hatodik a parancsolat a tízparancsolatból? Ne ölj. Akkor ott van Szent Bonifác, az a gyerek, aki megvédte az ostyát meg a bort az élete árán, nem tudhatták mások mit csinált gyerekkorában, ugyanis én ismerek olyan ministránsokat, akiket szentté avatni röhej lenne, még ha ezt életük árán is tették volna. És egyébként is, mindenki muszáj volt, hogy elkövessen néhány bűnt.
Na és végezetül gyerekek, mivel már rég megírtam a háromszáz szót befejezést írok:
Nem jó, ha mocskos a lelked, mert akkor gonosz vagy, nem szeretnek, mindenki szeme előtt egy rossz ember vagy, de mint mondtam, ha egy kicsit mocskos, senkinek sem esik bántódása.
Azt hiszem ez lenne aztán az ideál.
Ezelőtt 2 évvel valami hasonló volt a téma magyar olimpián: az egyszerűség művészete, vagy a semmitől a művészetig..vagy mi. A nagyobbak magas szinten legyeskedtek egymás körül róla, miután kijöttek a teremből. Nem nagyon értettem.Egyet.Velük. De hallgattam. Ez az volt, általában ez az. Ez van :a művészetterhelt művészet.
Lenyalták a cukrot a művészetről. Nem. Nem is akarom így nevezni, inkább szólítom pizsamának, mint művészetnek. Forgatták a nyeklő gondolatokat. A pizsamáról… mondatok keltek ki szájakból, mintha elbűvölt babot ettek volna.Burjánzott az égig érő paszuly a nyálukból.Nőtt.Nőtt körbe, erősödött a palánta szára, míg képtelenek lettek beszélni, beleszorult a torkukba.
Mindig így van. Ha felbuzdít valami. Ha meg akarjuk osztani. Felforgatni és átértelmezni azt, aminek értelme volt, de nem mi adtuk neki. Megterhejük azt, aminek már semmire sincs szüksége.
Az ablakon besütött a nap.Meglibbent a függöny a langyos szellő miatt. A szobában fényképezőgép villogott. Üres tűzfal előtt egy lány kimeríthetetlenül mosolygott. Elcsigázott testét már alig tudta uralni. Ájulást érzett. De azért tette azt, amit tennie kellett: mosolygott egy kicsit jobbra, egy kicsit balra.
…Piros, mosoly, fekete, mosoly, fény, árnyék, mosoly, csillogás…
Azzal a tudattal tette mindezt, hogy az ő arca fogja meggyőzni a fogyasztót arról, hogy a sárga zsírosbödönt válassza és ne a kéket. Már ez is valami.
Amikor már szinte lerogyott, azt mondták, vége. Mára ennyi elég.
Szürkén és névtelenül végigment az utcán, titkosan azt remélve, talán megpillantja magát valamelyik plakáton. Ha nem is egy óriásin, az ő arca is elférhetne egy tenyérnyi helyen, nemcsak a zöldségesüvegen.
Hazaért. Tükörbe nézett. Levetette mindennapi álarcát. Most lehetett igazán önmaga.
…Az utcán meggyulladtak már a fények, a csendesség mámora ellepte a várost. Ő csak nézte a tükröt és rájött, hogy csak akkor lehet boldog, ha másnap mindezt újrakezdheti…
Hol élsz ember? Elhiszed, ha azt mondják, hogy a Földön? Persze, hogy elhiszed, mivel állatként cselekszel, vagyis jobbra raknak, ott maradsz, balra raknak, ugyancsak ott maradsz, enni adnak, megeszed, eltakarítják ürülékedet, rögtön hálás vagy érte. Ez Isten állatkertje.
Volt semmi, lett valami. Nem volt senki, lett valaki. És lett egy jó nagy valami azóta és ez még folytatódik. Így lett egy állatkert, mely azóta is olyan állatokból áll, melyek egymást marcagolják, sőt ha kell csapdát állítanak a másiknak és maguk esnek bele, még egyszer hangsúlyozom, ez Isten állatkertje.
Vannak anyák, apák, nagyszülők, testvérek, nagybácsik, nagynénik, ugyanúgy, mint az állatoknál, annyi különbséggel, hogy mi, az emberek képesek vagyunk ezt a hosszú láncot megjegyezni, sőt annyira naivak vagyunk, hogy törődünk is azzal a lánccal, aminek mi is tagja vagyunk. Odáig jutottunk, hogy ajándékot vásárolunk egymásnak, és habár tudjuk a másik ízlését, vagy meglehet csak sejtjük, mégis úgy válogatjuk az ajándékokat, hogy az biztosan az illetőnek ne tetszen, vagy esetleg háromszor is meglegyen. Úgy gondolom ez már teljes mértékben Isten állatkertje. Continue reading ‘Isten állatkertje’
