Az ember tűr. Az ember hallgat, az ember lehunyja szemét, az ember nyel egyet, és tűr. De meddig?
Sokszor elnézzük másoknak, ha olyat tettek vagy mondtak, amivel megbántottak, de mindennek van egy határa. Észre kell vegyük, amikor mások kezdik kihasználni jóindulatunkat. Sokszor naivak vagyunk, és azt gondoljuk, javulni fog a helyzet. De telik az idő és még mindig a másik parancsolgat nekünk, még mindig mi végzünk feladatokat, mi teszünk szívességeket a másiknak. Lassan megtelik a pohár. Például eltűrjük a főnökünk nem megalapozott szidalmait, hogy ne maradjunk állás nélkül, és elfelejtjük, hogy mi jobbat érdemelnénk. Nem kell örökké loser-nek lenni. De szemet se szemért, vagyis ha valaki megbánt, nem kell mi is ugyanazt tegyük. Elég, ha csak visszalépünk csendben. Mert (hogy folyassam a szólások sorozatát) fordul majd a kerék – magától is.
Sokszor az eltűrt dolgok mögött érdek bujkál. Végighallgatunk egy hosszú fejmosást, mert tudjuk hogy amikor visszaállítjuk a harmoniát, valamilyen jutalmat nyerünk. Példaként vesszük a következő esetet: egy kapcsolatban eltűrjük a másik szidalmait és meg se szólalunk, csak azért, hogy a másik vegye már meg nekünk azt az ígért mobilt, vagy vigyen el már arra a félig kifizetett egyiptomi kirándulásra. Materialisták!!! Habááár… - és ez az az eset, amikor másnak a pohara telik meg.
De ilyen a világ. Mások használnak ki minket, másokat használunk ki mi. Miért? Mert az ember szinte mindig saját érdekét nézi. És mindig létezni fognak főnökök és alattvalók: azok, akik paracsolnak és azok, akik végrehajtanak.
És mi történik, ha megtelik a pohár? Kifolyik belőle az, ami benne van. Sokszor semmi több. Sokszor sokkal több. Embertől függ. De ha valaha is megtelik a pohár, legalább arra vigyázzunk hogy következő alkalommal mással teljen meg. Mert hibákból tanul az ember, és így… fejlődik.
0 Responses to “Megtelt pohár”